

Réti István, az írnok
Réti István a nagybányai alapító gárda legfiatalabb tagja, a művésztelep írnoka. Rétire mindig lehet számítani, ha kell, Hollósy kedvéért még az óráját is zaciba adja. Legjobb barátjával, Thorma Jancsival folyton festői kalandok után

Hollósy Simon, a festőkapitány
Hollósy Simon, a regény főhőse nyomorúságos körülmények között tengődik a műkereskedések fellegvárában, Münchenben. Ám egy nap megismerkedik élete szerelmével, Käti Wallace-szal, és a lányról festett portréjával átütő sikert arat a Kunstverein kiállításán. Barátai

Grünwald Béla, a romantikus
Som községben született 1867. május 16-án Iványi-Grünwald Béla festőművész. Apja földbérlő volt, állattartással foglalkoztak. Fogékony gyermekéveit Som-Daránypusztán töltötte. Elemi iskoláit 1878-1882-ig a székesfehérvári piaristáknál, a gimnáziumot Budapesten végezte. 1882-ben beiratkozott a Mintarajziskolába, ahol

Csók István, a sáregresi molnárlegény
„Csók jókötésű, középtermetű fiú volt, akit az utca nevelt az életre, a malomkerék forgása ringatott álomba, és a nap első sugarai ébresztettek. Nem kellett félteni, ösztönösen elutasította a konzervatív fecsegést, és ötletes tréfákkal

Szentendre könyvbemutató
A Fekete Sas Kiadó és a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár sok szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a Festők a szabadban című regény könyvbemutatójára. Láng-Kovács Éva vetítéssel egybekötött előadása feleleveníti a századforduló izgalmas

Hollósy Simon Petőfi illusztrációk
„Én magam dolgozom szakadatlanul! A Petőfin is. A Rákóczin… Mindenféle művészet – kompozíció, drámai koncepció csúf, hiú, hazugság. A magából születő egyszerű közvetlenség az egyedül, igaz művészet, a kifejezésben embert teremteni, amint az

Kedves Olvasó!
A Festők a szabadban című regény azzal a szándékkal született, hogy egyedülálló könyvélményt adjon az olvasónak, és új ismeretanyaggal gazdagítsa a művészettörténet iránt érdeklődők tudástárát. A tudományos igénnyel íródott könyv személyes hangvételű, párbeszédekben gazdag, humoros

Nagybányai remekművek
Válogatás a nagybányai festőművészek legszebb műalkotásaiból.

Nagybányai portrék
Tekintse meg az alábbi fénykép és festmény válogatást a nagybányai festőkről, barátaikról, kortársaikról.

Újabb adalékok gertenyesi Hollósy Simon festőművész életrajzához
Szakál Aurél múzeumigazgató úr felkérésére 2022. szeptember 17-én előadást tartottam Hollósy Simon és a nagybányai festőiskola művészetéről a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban szervezett konferencián. Az alábbiakban láthatjátok a képanyagot és olvashatjátok az erről

Festők a szabadban szereplőlista
Hollósy Simon (1857 Máramarossziget – 1918 Técső) Főszereplő. Festőművész, tanár, iskolavezető. Münchenben nyitott festőiskolát 1886-ban, amit 1917-ig működtetett. Réti István és Thorma János hívására 1896-ban tanítványaival Nagybányára ment, ahova hat nyáron keresztül tért

Felhasznált szakirodalom
Szatmár, valamint Szatmár, Ugocsa és Bereg k. e. e., Szatmár-Bereg megye alispánjának iratai (1868) 1872 – 1950, 43,04 ifm Palmer Kálmán: Nagybánya és környéke. 1894. Takáts Sándor: Komárom és vidéke. Nagybánya és vidéke

Kritika
https://moly.hu/konyvek/lang-kovacs-eva-festok-a-szabadban Kritika https://festokaszabadban.hu/bianka-kincsei/

Nótaszó
A Festők a szabadban nem csak festészetről szól, hanem a művészek legkedvesebb nótái is felcsendülnek benne. Ezekből állítottam össze ezt a válogatást. Hallgassátok meg, mert így jobban megérezhetitek a korszak hangulatát.
Thorma János – Aradi vértanúk – A kiközösített kép
1896 tavaszán Thorma benyújtotta művét az új Műcsarnok Képzőművészeti kiállítására, de végül az utolsó pillanatban visszavonta kérelmét, mert rájött, hogy ezzel a rendezőbizottságot meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozza. A millenniumi kiállítás ünnepélyes megnyitóján nem

Thorma János, a hazafi
Thorma János szinte főszereplőként jelenik meg a történet forgatagában. Thorma, vagy ahogy a barátai szólították Jancsi, Jankó húsz évesen került a müncheni Hollósy-iskolába, ahol tehetségével hamar felhívta magára a figyelmet, és Hollósy

Glatz Oszkár, a szorgalmas budai fiú
Glatz Oszkár szerepvállalása a nagybányai művésztelep megerősödésében kiemelkedő. Olyannyira, hogy a könyvben külön fejezetet érdemelt Oszkár leghíresebb korai festményének, az Est a havason c. remekmű születése. 1897 nyarán Thorma és barátai kalandos utakon kirándulnak

Feszty Árpád
Született: Arpadus Sylvester Rehrnbeck, 18956. dec 21. Ógyalla. apa neve: Sylocs Rehrnbeck, Anya neve: Josepha Linzmajer Feszty Árpád (Ógyalla, 1856. december 21. – Lovran, 1914. június 1.) már fiatal korában vonzódott a művészetekhez,

Ferenczy Károly, a nemes
” A magyar művészetben ott áll ő is a vezérek közt, műveltségének csillogó, elegáns fegyverzetében, tehetsége és erkölcse nyugodt erejében. Célját ismerő értelem és magas fejlettségű etikája világítottak útján. Öntudat és akarat jellemzé