Nagybánya (románul Baia Mare) Máramaros megye központja, a Bányavidék legnagyobb magyar közösségének otthona. A város virágkorát gazdaságilag a Hunyadiak korában élte. Kulturális vonatkozásban a Hollósy-féle festőiskola XIX. század végi megalapítása tette igazán híressé. Védőszentje Szent István király, gótikus tornya ma is államalapító királyunk nevét őrzi. Nagybánya és környéke a művészet- és irodalomkedvelők egyik legnépszerűbb úti célja. Itt született Tersánszky Józsi Jenő, Réti István és még sokan mások. Itt töltötte nászéjszakáját Petőfi Sándor és Szendrey Júlia.
Részlet a Festők a szabadban című könyvből:
„ A Szatmártól Nagybányáig tartó vonatút alatt a tájban gyönyörködtek. Jobbra tőlük széles lapály, melyen túl a Bükk és a Lápos-hegység szelíd halmai mosódtak el a távolban. Balra a Kárpátok fenyőerdő borította vonulatait mély völgyek törték meg. Bányászok és érctörők, fuvarosok és favágók, szénégetők és kohóművesek költöztek erre a vidékre a meggazdagodás reményében. A szatmári vasút áthaladt a bozintai erdőn, majd egy éles kanyarral délnek for- dult, s a völgyből kiérve megpillantották Nagybánya apránként kiélesedő látképét. A csattogó mozdony megküzdött az utolsó emelkedővel, s hosszú, sípoló vonatfüttyel jelezte közeledtét. A kéményből sűrű füstfelhőt árasztva bezötyögött a szerény, de otthonos hangulatú pályaudvarra.
A művészek az ablakok elé zsúfolódtak, s ámulva nézték a peront betöltő tömeget. A vadszőlővel benőtt indóházon Nagy- bánya zászlója lobogott. Integető, éljenző urak, hölgyek és gyerekek népes csoportja várta a festők érkezését. Üzletük fellendülését remélték a kereskedők, a vendéglősök, a szabók és a borbélyok, no meg a festőkellékeket árusító papírboltosok. Az eladósorban lévő kisasszonyok pedig titkon azt remélték, a vendégek között akad egy-két férjnek való, snájdig fiatalember.”
