Csók István, az életöröm festője

Csók István 1865. február 13-án született a Fejér megyei Pusztaegresen (ma: Sáregres), Somogy vármegyében, Csók Lajos, malomtulajdonos és Öreg Julianna legkisebb, ötödik gyermekeként. Anyai nagyapja Öreg János pátkai uradalmi molnármester, malomtulajdonos. Az édesapa szigorú, kálvinista nevelését édesanya gyengédsége ellensúlyozta. A vékony dongájú, kis termetű fiú kiemelt figyelemben részesült, mindenki kedvence volt.

Csók 95 évet élt, életműve 80 évet ölel fel, mely során több stílust is kipróbált kezdve a francia naturalizmussal és realizmussal. Útkeresése során szimbolista vízekre evezett, majd az impresszionizmus és posztimpresszionizmus stílusában készítette alkotásait. Festészetének vonzereje abban rejlik, hogy alkotásainak témája többnyire problémamentes, idilli, ami minden bizonyára irigylésre méltó gyerekkorának is volt köszönhető.

Az elemi iskolát 8–10 éves kora között Nagykőrösön végezte, ahol nagybátyja, Öreg János a líceum tanára 1873 és 1875. Ezután négy évet a székesfehérvári elemi iskolában tanult. A Fejér megyei megyeszékhelyen kezdődött komolyabb érdeklődése a rajzolás iránt. Budapesten 1879-től lett a Budai Császári Királyi Főreáltanoda – a mai nevén Toldy Ferenc Gimnázium – tanulója. Ebben az iskolában visszafogott szorgalomról tett tanúságot, mivel rossz tanulmányi eredményei miatt az ötödik osztályt ismételni kényszerült. A budai iskolai évei alatt – előbb több osztálytársával együtt – egy bérelt lakásban, az Országház utcában, majd később Óbudán élt Bartus Adolféknál. Társaival együtt gyakran látogatja a Várszínház előadásait, rajong Márkus Emíliáért. Apja gépészmérnöknek szánja, de érdeklődése hamar a festészet felé fordul. Tizenhét évesen kezdte festészeti tanulmányait a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdébe.

A festő Emlékezéseim című önéletírásában a következőket írta életének erről az időszakáról: „Apám sehogysem volt elragadtatva. Most is őrzöm egy levelét. Határozott, energikus írás megsárgult papíron. Keserű szemrehányásokkal halmoz el. »Mi lesz belőled« – kérdi végül. Festő leszek – volt a felelet. Elhatározásom nem érte egész váratlanul, hisz látta, mily szenvedélyesen festegetek. De mégis, mégis, ez nem praktikus pálya.… Szóval végül mégis engedett s beiratkozhattam az Andrássy-úti Mintarajziskolába.”

Felsőfokú szakirányú tanulmányait hol is kezdhette volna másutt, mint az alig egy évtizede működő budapesti Mintarajziskolában. Alapozó stúdiumait Greguss János, Székely Bertalan és Lotz Károly irányításával végezte 1882 és 1885 között. Ám kezdetben bármilyen nagy tiszteletet is ébresztettek a magyar mesterek a reményteljes művészifjúban, Csók hamarosan unalmasnak érezte a véget nem érő, akadémikus szellemű másolási feladatokat. Idővel frissebb benyomásokat merített a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Képtár festményeiből, amelyeket nagy kedvvel másolt.

Baráti körébe tartozik Garay Ákos, Iványi-Grünwald Béla, Zemplényi Tivadar, Halmi Artúr és Neogrády Antal. Szinyei Merse Pál műve 1883 őszén a Műcsarnok tárlatán is bemutatott Majális és Pacsirta. Csókra óriási hatást gyakorolt a mű szokatlanul friss festőisége és megérlelte elhatározását, hogy tanulmányait külföldön folytatja.

A bajor főváros akadémiájára ezrével özönlöttek a világ minden tájáról a művészpalánták, s külön kompániát alkottak a szép számmal ott tanuló magyarok. Az „Isar parti Athén” iskolája gondoskodott az akadémikus tradíciók tovább örökítéséről, így az ott eltöltött tanulóéveket a hazai állami művészeti ösztöndíjak is támogatták. 

1885 őszén felvételt nyer a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol kezdetben Gabriel von Hackl előkészítő rajzosztályának növendéke. Sikeres rajzstúdiumainak köszönhetően már a tavaszi félévben átveszi őt festészeti osztályába Ludwig von Löfftz. Ebből az időszakból fennmaradt férfiakt-tanulmányai a müncheni akadémikus naturalizmus látásmódjának maradéktalan elsajátításáról tanúskodnak (Álló férfi, Térdelő férfi, Fiúakt, Furulyázó hátakt, Idős ülő férfi, MNG; Fekvő akttanulmány, MKE, I.9. kép). Garay Ákos révén megismerkedik Hollósy Simonnal.

Virtuóz rajzkészségéről néhány, szerencsés módon fennmaradt tanulmányrajza tanúskodik. A hosszadalmas aktstúdiumok azonban idővel már csak kötelező penzumot jelentettek számára, az iskolai feladatok mindinkább akadályozták tehetsége kibontakozását. A friss benyomásokat kereső ifjú fejlődésében az akadémiánál meghatározóbbnak bizonyultak a müncheni kiskocsmákban művésztársaival töltött esték, ahol Wagner zenéje, Zola regényei és Courbet festészete volt a téma. A Café Probst-ban. 

Zola a naturalizmus elveihez híven a valóság sötét oldalát mutatja be. Regényvilágában gyakran tűnnek fel szegények és nyomorultak, olyan emberek, akik képtelenek kitörni a nyomor, a betegség, az „öröklött” bűn, az alkoholizmus, a teljes lezüllés állapotából. 1886-ban A Mestermű címmel közre bocsátott regényében egy kétes tehetségű festőt választott főhőséül. Ezt Cézanne magára vette és végleg elidegenedett az őt „eláruló” Zolától.

1887 Rippl-Rónai József hívó szavára Iványi-Grünwald Bélával együtt Párizsba érkezik, ahol 2 éven át a híres, Julian Akadémián folytatta tanulmányait, ahol rövidesen megismerkedik Ferenczy Károllyal. Itt ismerkedett Pierre Bonnard, Vuillarddal, Gauguinnel, Maillollal. De nem szívesen barátkozott velük, úgy mint Rippl-Rónai, mert saját bevallása szerint inkább kerülte őket, nehogy közvetlen befolyásuk alá kerüljön.

Úgy hívták magukat Nabis (héberül „próféták”), és Paul Gauguin Pont-Aven korszakának szintetikus festményeiből merítettek ihletet.

Tősgyökeres magyar ember, akit születése, kultúrája a dunántúli magyarsághoz kapcsol, de Magyarországon nem talál tanulásakor szervesen kialakult nemzeti hagyományt, s ezért a müncheni akadémizmusra kell kezdetben támaszkodni. Csók két nagy áramlat érintkezésének peremén lépett a művészetbe, a realizmus, a naturalizmus és az impresszionizmus súrlódásán.

Egy rövid átmenet időszak. a realizmus eszmeiségének tovább gondolása. megfigyeléseit a szabadban végezte, azután otthon, a műtermében naturalista stílusban megfestette. az ember és az emberi érzelmek együttesét igyekezett érvényre juttatni a képeken. Egészen valósághű, aprólékos részletekre kiterjedő ábrázolásra törekszik, és nem mellőzi azok bemutatását sem, amelyeket máskülönben szokványosnak, hétköznapinak vagy éppen riasztónak, taszítónak ítélnek. Megjelent az impresszionizmus, a plein air, Nagybánya.

Témáit főleg a paraszti életből merítette.

A Krumplitisztogatók az első, nyilvános tárlaton bemutatott műve. Ezzel mindjárt az 1889-es Párizsi Világkiállításon debütál. Festményét a zsűri „elismerő említésben” (mention honorable) részesíti. Fővárosi Képtár, Kiscelli Múzeum napjainkban őrzik.

A világkiállítás után ismét hazatér. Nyáron felvázolja a Szénagyűjtőket, ősszel pedig modelltanulmányokat folytat az Úrvacsorához. Az év végén Münchenbe utazik vissza és a Randbergstrassén lévő műtermében festi tovább az otthon megkezdett Úrvacsorát. (Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre), 1890.

Ebben az időszakban festett népi tárgyú festményei a magyar realista festészet legkiválóbb teljesítményei közé tartoznak. Nincs romantikus ízük, mint ahogy Bastien-Lepage művészetének sem volt. Nincs bennük kritikai elem sem, csak a lét lényegének megláttatására irányuló átérzés. Tér, rajz és szín alkotóelemeit a művészi alkotás egységbe foglalta, egyaránt érvényesülnek műveiben. De ugyanekkor nemcsak az anyag megjelenítése játszik szerepet bennük, nemcsak látásbeli gyönyörködést keltenek, hanem lelki motívumok is kapcsolódnak témájukhoz, ami kezdetben a nagybányai festészetben is gyakori volt.

A képet Münchenben festette meg, helyi modellekkel, sőt még a lelkész, az öreg Vida Lajos bácsi alakjához is talált hasonló karaktert „a sörivók metropolisában”. A kép központi szereplői azonban az úr asztalához járuló leányok, s közülük is kitűnik az előtéren átvonuló kisleány. Ezt a figurát eredetileg imádkozó alakként képzelte el, a törékeny müncheni lánymodell azonban megbetegedett, így Csók félbehagyta a képet, majd hazautazott Magyarországra, s a festményt is maga után küldette. Hazafelé jutott eszébe a kislány, Érsek Örzsi, akinek alakja már az egykori istentisztelet alatt is annyira megragadta. „De ki tudja, hol lehet azóta? Szegény ember gyerekét a sors össze-vissza hányja” – jegyezte meg emlékezéseiben. Úgy érezte, ő lenne a legalkalmasabb modell a kép főalakjához. Otthon, Sáregresen épp kérdezősködött volna a kislány után, amikor kiderült, hogy Érsek Örzsi éppen az ő szüleinél szolgált.

Egresi templomban készült, ahova gyermekként is járt.

Mennyi még a fekete ezen a művén, mégis mily finom világos harmónia az egész! Fekete a lányok pruszlikja, köténye, a lelkész pa­lástja, — de e sok fekete folt mily tisztán megkülönbözte­tett: a kötény selyme, a palást bársonygallérja szövet­ éreztetésben, a részletrajz a kezeken, az arcokon, a csip­kekendők rajza, mind a holdbeini ideál értelmében szinte miniatürszerű gonddal keresztülvihető.

A festmény, bár műfaji értelemben életképnek tekinthető, szerencsésen mellőzi a zsánerképekre általában jellemző harsány, cselekményes mozzanatokat. Áhítat, hit és átszellemültség sugárzik a szép, fiatal lányarcokból. Pontosan azt a megrendült lelkiállapotot adja vissza, amit Csók maga is érzett, amikor annyi év után újra beült földijei közé a templom padjába.

A képet Csók 1890 végén mutatta be a Műcsarnok téli tárlatán. Telepy Károly, a nagy tekintélyű „Telepy bácsi” csak hosszas viták után volt hajlandó a képet az első sorba akasztani, mert úgy találta, hogy a mű nincs még kész: „Legalább egy kis árnyékot festett volna rá, adta élhetetlen piktorja!” Csók kedélyesen írja le, hogy amikor festménye már mindenütt sorra nyerte az aranyérmeket, Telepy bácsi is bevallotta, hogy neki a kép tulajdonképpen mindig is tetszett…

A festmény 1891-ben a párizsi Salon, 1900-ban pedig a párizsi világkiállítás aranyérmét is elnyerte. 1898 óta van magyar állami múzeumi tulajdonban, jelenleg is a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának egyik nélkülözhetetlen darabja. 

Úrvacsora Párizsi Szalonban aranyérmet nyert, az elismerések, díjak után sóvárgó Csókot különösen az érintette mélyen, hogy az Úrvacsorával nem nyerte el Munkácsy Mihály oly annyira áhított párizsi ösztöndíját. Csalódottságában Párizsról is lemondott és úgy döntött, munkáját Münchenben folytatja. Talán maga sem gondolta ekkor, hogy döntése több mint egy évtizedre elszakítja a modern művészetek forrongó központjától.

Tér, rajz és szín egyaránt érvényesülnek e műveiben. Nemcsak az anyag megjelenítése játszik szerepet bennük, hanem lelki motívumok is kapcsolódnak témájukhoz.

Első nagyobb szabású figurális kompozíciója, Az áldozat a Magyar Szalon című folyóirat pályázatán első díjat nyert, megelőzve Rippl-Rónai Józsefet. Első nyilvános tárlaton bemutatott képe, a Krumplitisztogatók 1889-ben a párizsi világkiállításon dicséretben részesült.

Szénagyűjtők 1890.

Párizsban jött az ötlet, Sáregresen állította be a kompozíciót, majd Münchenben festette meg. 

Témáját és modelljeit egyaránt szülőhelyéről, Pusztaegresről merítette, ahol apja malma is működött. „Balról zöldellő búzavetés, jobbra a malompatak, középen buja, nehéz illatú vadvirággal telt mező – ez volt első műtermem!” – írja évtizedekkel később emlékirataiban. Megfogalmazása annál is inkább figyelemreméltó, mert a művet kizárólag a természeti látványból kibontott alkotásként jeleníti meg.

Gyerekkori barátait, Kajner Böskét, Pákozdi Józsival és Bíró Lidit – dacára a béreslányok csúfolódásának – sikerült rávenni, hogy modellt üljenek és órákon át együtt pózoltak.

Csók francia mintaképei nyomán lemond a formáknak plasztikus térbeliséget adó fény-árnyékról, egész kompozícióját egységes, természetes megvilágításba helyezi. Plein air naturalizmus

A párizsi világkiállítás zsűrije elismerő oklevéllel jutalmazta. Ferencz József is megtekintette a Műcsarnok kiállításán és megállapította, hogy nincsenek rajta árnyékok.

Csók István abban az időszakban kezdte pályáját, amikor a fotográfiai előkép használata már része volt az akadémiai képzésnek. Münchenben és Párizsban tanúja lehetett a fénykép térhódításának, amely ekkorra már a művészi gyakorlat elfogadott segédeszközévé vált. Fotóalbumok sokasága kínált figurális, kompozíciós mintákat a műtermi munkához, legyen az akt, csendélet vagy életkép. Csók számára annál is inkább kézenfekvőnek tűnhetett a fotográfiai előkép használat, mivel az a század második felében kibontakozó realizmus festői törekvéseivel lényegi rokonságot mutatott. Barátjától, az akkor már Párizsban dolgozó Rippl-Rónai Józseftől talán arról is hírt kaphatott, hogy a csodált realista mester, Munkácsy Mihály is gyakorta készíttetett fényképet beállított modelljeiről.

Csók festészetében az 1893 és 1903 közötti évtized a lázas útkeresés időszaka volt. Számos stílus és eszmerendszer hatása nyomta rá bélyegét műveire, az impresszionizmus, szimbolizmus és szecesszió éppúgy tetten érhető alkotásaiban, mint a századvégen népszerű dekadencia vagy pesszimizmus gondolatköre. Művészi válságát jól jelzi, hogy egy évtized leforgása alatt több fő művét ő maga semmisítette meg.

Hároméves munka után, 1895 elejére Csók müncheni műtermében befejezte a Báthory Erzsébetet. Huszonnégy négyzetméteres vásznának már terjedelme is jelezte szakítását a bensőséges naturalista életképek világával. 1880–1881 telén óriási hatást gyakorol rá Hans Makart Diana vadászata című műve, amelyet a Műcsarnokban láthatott a hazai közönség.

A csejtei vár hírhedt úrnője a XIX. század egyik kedvelt rémregényfigurája volt. Csók látszólag hagyományos történeti kép megfestésére vállalkozott, a históriai tényeknél azonban jobban érdekelte a szadista hajlamú úrnő lelki kórképe és az erotikával vegyülő testi szenvedés anatómiája. Emlékirataiban a festő így összegzi képe cselekményét: 

„Rajta tomboló, üvöltő vad vénasszonyhad küzd egy vörös hajú lánnyal, ki borzalmasan védekezik, hogy egy csomó hóban fetrengő, előzőleg már agyongyötört lány közé ne kerüljön, kiket épp most öntöztet le jeges vízzel a ház úrnője, ki magánkívül a gyönyörtől, kéjes mosollyal az ajkán trónol mind e rémes zűrzavar fölött.” 

Kortársai éppen pontos lélektani elemzését tartották legfőbb erényének, ám a hazai ezredéves ünnepségek hivatalos tárlatán nem kaphatott helyet az extrém históriai jelenet. Dacára minden külföldi elismerésnek, a magyar állam csak késve vásárolta meg Csók vásznát és akkor is a szegedi majd a székesfehérvári múzeumba „száműzte”. Csók súlyos kudarcként élte meg a Báthory Erzsébet hányattatásait, kompozícióját és főalakját évtizedekig újabb és újabb változatokban festette újra. Csók számára kulcsfontosságú volt, hogy megtalálja a főalak megfelelő modelljét. Elbeszélése szerint a művész és modellje között az alkotás pillanatában különös, már-már intim viszony jön létre. A festő totálisan alárendeli saját akaratának modelljét, aki személyiségét vesztve, az önkívület állapotában képes magára ölteni a megelevenített figura vonásait: 

„extázisba kell hozni a modellt, hogy magam is extázisba jöjjek. […] és amint fokról-fokra megértette, felfogta, átérezte Báthory szadisztikus, könyörtelen lényét, amint világosan állt előtte, miért volt ez asszony őrjöngő, miért volt szüksége a vérszomjas mámorra – mintegy tranceban, szűnt meg lassan egyénisége teljesen. A modell eltűnt, ott ült előttem a nagyasszony a maga szörnyű gyönyörűségében, amint vonaglik az élvezettől, amint arca kéjes mosolyra torzul.”

A modell e folyamat során médiummá lényegül át, aki átjárást biztosít a magas művészet szférájában, akin keresztül láthatóvá válik a ,,mestermű”. 

1897-ben csatlakozott a Hollósy Simon vezette nagybányai festőcsoporthoz. Itt készített első szimbolista kompozíciója a Melankólia.

„az elröppenő ifjúság melankóliájáról szól”. Csók emlékirataiban később Melankólia címmel idézte fel művét. Réti István lsten hozzád szerelem címen hivatkozott a képre: „Középütt asztalra könyökölve egy elegáns, mai öltözetű férfi néz utána esengve a búcsút intő ruhátlan nőalaknak (Vénusznak?). A másik oldalán a képnek egy lilabársony ruhás angyal csellózik.” Csók eredetileg az első Budapesten rendezett nagybányai kiállításra szánta képét, ám néhány nappal a tárlat megnyitása előtt feldarabolta. „Előhúztam egy arabs tőrt s mintha szivarvéget szeltem volna le, a legteljesebb hidegvérrel, közönyösen hasítottam bele a képbe” -idézte fel a történteket évtizedekkel később. Könyörtelen pusztítását csupán a kép egyetlen részlete, a csábító Vénusz aktja vészelte át. A székesfehérvári István Király Múzeum gyűjteményében található fragmentum ma is sokat elárul az egykori mű festői kvalitásairól.

A Melankólia átiratának tekinthető Csók 1900-ban festett A tavasz ébredése, melyet jelenlegi ismereteink szerint csupán egyetlen alkalommal, 1914-es retrospektív tárlatán mutatta be Budapesten.

A család tiltása ellenére 1911-ben feleségül vette a Schlick-gyár főmérnökének lányát, a 21 éves Nagy Júliát, (1882- 1928) akivel 1903-ban Párizsban kezdték meg közös életüket. Hitvese – tragikusan korai halálig, 46 évet élt – a festő legkedvesebb modellje volt, jellegzetes arcvonásai Csók valamennyi nőalakján visszatértek. Fekete selyem ruhába öltözött, vörös korlátnál álló, festőileg virtuózan megfogalmazott korai portréján az elegáns „Parisienne”, azaz a modern párizsi nő típusát testesíti meg.

Párizs nyugtalan és folyton változó lelke, Csók István művészetét is megújulásra ösztönözte. 1903 – 1910 francia Fauvizmus, a vadak művészcsoport, Henri Matisse művészetének hatása érződik művein.

Jó barátjával, Márffy Ödönnel együtt csodálták meg a Museé de Luxemburg kiállításait. Az itt látott vad színek, tiszta piros, sárga, zöld jelennek meg képein, a magyar hagyományok, népi motívumok beemelésével ötvözi a nemzetközi stílust.

A rajzosság csökken, ahogy a színesség mindjobban előtérbe nyomul. A kontúrok megmaradnak ugyan, de a térbeliség már nem annyira meghatározott, azaz a távlat vonalban és színben is egysíkúbbá lesz, és a testek domborúsága is csökken. Az árnyékolás mindjobban eltűnik. Részben így készültek már dunántúli, népi tárgyú festményei.

A NÉPIES témák, a Sárköz vidéke, a dunántúli sokác népcsoport színpompás viseletei 1902-től tűnnek fel művein.

Csók korai népi életképei szülőföldjéhez, a Dunántúlhoz kötődtek. A jól ismert tájéktól akkor sem szakadt el, mikor nagybányai utazásai során megismerte az erdélyi népet. A kilencvenes évek közepétől Tolna és Baranya megyébe tett hosszabb kirándulásokat, motívumait főleg a Sárköz vidékén, Mohácson, Nagybodolyán és Öcsényben gyűjtötte. Különösen a sokácok, a Bosznia-Hercegovinából áttelepült, római katolikus vallású délszláv népcsoport feltűnően színes, gazdagon változatos viselete ragadta meg festői képzeletét.

Párizs tartózkodásuk hét évig tartott. Ezalatt ott nagymértékben érvényesült már az impresszionisták hatása, akik majdnem minden vonatkozásban elhagyták a realisták követte utat. Nem történéseket adtak, hanem helyzetképeket, nem törődtek a térrel, az árnyékolással, s minden erejüket a pillanatnyi helyzet képének ellesésére fordították. A rajzot színfoltokkal váltották fel, az éles kontúrt, széles, néha reszketegen ideges vagy elmosódó felületekkel.

A matisse-i tanulságok és a népi hagyományok egységes ötvözete az 1910-ben festett Tulipános ládán kap végleges alakot. A festő emlékirataiban és levelezésében számos alkalommal kitér a műre, festészete fordulópontjaként értékelve azt. Elmondása szerint a festett ládát a szülői ház padlásán fedezte fel és onnan vitte magával Párizsba, ahol letisztogatva csodálattal fedezte fel égő, eleven színeit.

Csók a láda tetejére állított, népviseletbe öltöztetett sárközi baba és a festett korsók színes virágcsokrainak együttesével merészen síkszerű, kompozíciójában a gyermekrajzok lényegretörő szerkesztésmódját és szertelen színességét idéző művet alkotott. Legfőbb festői erénye abból fakadt, hogy a népi díszítőművészet dekoratív szemléletét nem külsődleges eszközként használta, hanem saját képi rendjére alkalmazta. „Olyan érzéssel kell megalkotnod egy képet, a milyennel, mondjuk őcsényi Lovas Évi állítja össze az ő ünneplő köntösét! […] A hogy, többnyire fekete alapon, el van osztva Évi köntösén a sok ragyogó pompájú színfolt: éppen úgy kell vászonra vinni, a képre adni annak csodás összhangját.” – összegezte Csók új festői programját.

Ekkoriban kezdte foglalkoztatni a vámpír-téma, amelynek népszerűségéhez nagyban hozzá járult Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakula című bestsellere, amit már a londoni megjelenést követő évben lefordítottak magyarra. Stoker regényében a vámpír női változata is szerepet kapott, hiszen a gróf által megsebzett fiatal nők maguk is vámpírrá változtak. Csók több vázlat után 1907-ben dolgozta ki a téma végleges változatát, amelyen a tehetetlen férfit hatalmukba kerítő, vérszomjas és kéjsóvár vámpírnők karéját virágzó természeti környezetbe helyezte. A nemek harcát szimbolizálja. Festőileg virtuóz, koloritjában hedonisztikus életerőt sugárzó művét francia kritikusa, Arséne Alexandre egyenesen úgy aposztrofálta, mint “egy újfajtájú allegóriáját a szerelemnek”.

A következő évben festett Nirvánát, már a kortársak is a Vámpírok párdarabjaként értelmezték.

Csók élete végéig küszködött azzal, hogy nem tudta befejezni Nirvána című festményét, melyen 1907-1960-ig dolgozott folyamatosan, részleteiben újraalkotva. Az először 1908-ban Párizsban, majd rögtön utána 1909-ben, a budapesti Nemzeti Szalonban bemutatott, ezután pedig már csak 1955-ben, a Műcsarnokban és 1988-ban Székesfehérvárott kiállított kép Csók œuvre-jében kulcsfontosságúnak tekinthető. Nem véletlen, hogy a monumentális méretű (270 × 340 cm) vászon, mely a többszöri átdolgozás miatt komoly restaurálásra is szorult.

„Míg a Vampirokban nyugtalanító hatás szuggerálására törekedett, a Nirvánában megnyugtatóra, isteni kielégültségre, ott kínra, itt testi derűre” – állította párhuzamba a démoni vágy és a beteljesült, spirituális gyönyör képeit Lázár Béla. 

A Nirvána középpontjában meditáló Buddhát övező aktok hömpölygő lánca értelmezhető úgy, mint az érzéki testiségről lemondó keleti buddhizmus és a testi gyönyöröket hajszoló nyugati kultúra összeütközése. Ebből a nézőpontból Buddha szerepe alig különbözik a Vénusz csábításának ellenálló Krisztusétól, a testiség a spirituális bölcsesség és vágynélküli megtisztulás alternatívájaként jelenik meg. 1908-ban Párizsban majd Budapesten bemutatott művén élete végéig dolgozott, nagy méretű vászna haláláig műtermében állt.

Mindenesetre a kép bizonyságnak tűnik arra, hogy Csókot erősen foglalkoztatta a buddhista filozófia, amire mind az, hogy jelentős időt töltött a müncheni Hollósy-körben, mind pedig ismeretsége a teozófiával és buddhizmussal is foglalkozó Mednyánszkyval adhat alapot.

Szinyei és Csók felkérése egyaránt az 1911- es olasz világkiállításhoz kötődött, amelynek Rómában bemutatott magyar képzőművészeti anyaga általános feltűnést keltett.

A két művész felkérése tehát egyúttal a magyar művészet nemzetközi szintű elismerését is jelentette. A Rómában megrendezett retrospektív magyar képzőművészeti tárlat középpontjában a hazai plein air festészet állt. Dísztermébe Szinyei Merse Pál művei kerültek (a kiállítás tulajdonképpen hivatalos rehabilitációját is szolgálta), mellette pedig a nagybányai művésztelep alkotói kaptak hangsúlyos szerepet.

Az új benyomásoknak köszönhetően Csók Párizsban készült festményei festőileg friss, kísérletező szellemről tanúskodnak. Felhagyva grandiózus szimbolista próbálkozásaival, témáit közvetlen környezetéből merítette, a műtermi képek mellett mind nagyobb szerephez jutott festészetében a tájábrázolás, az intim polgári zsáner, a portré és a csendélet.

Az iskolai műterem háttal ülő modell finoman árnyalt alakja még egy huzatos tetőtéri műteremben látható. Amíg a női akt – ha mégoly arányos és teljes nőiességében bontakozik is ki akadémikus ízű tanulmány marad.

Első jelentős párizsi sikerét az 1905-ben bemutatott Műteremsarokkal aratta. Nehézkes allegorizálás helyett képe egyszerű műtermi zsáner, amely különös képkivágata révén mégis kifinomult ars poeticává nemesedik. Alkotásával Csók a festő és modellje több évszázados képi hagyományát gazdagította eredeti módon. Saját arcképét a képalkotó mimézis archaikus szimbólumán, tükörképén keresztül idézte meg, így egyesítve a festői szépséget megtestesítő aktot és a teremtő művészt egy térben, de a valóság eltérő síkjain.

Ettől kezdve Csók művészetében még inkább a szín válik túlnyomóan uralkodóvá. Vagyis az emberi lelkiség, történés, a rajz, az éles kontúr háttérbe szorul és az egyszerre festés mind gyakoribbá válik. Teljesen szabadon kibontakozott festői stílusának a színesség lesz lényegévé, amit nem szabad azonban úgy értelmezni, hogy a többi vonatkozás nyomtalanul eltűnt volna. Ekkor mutatkozik meg a kiérlelődött, különálló egyéniség, az igazi Csók. aki a magyar művészet nagy folyamában sokkal nagyobb értéket képvisel, mint az egykori kitűnő realista.

Ő maga mindig impresszionistának nevezte magát, akárcsak nagy barátja, a néhai Rippl-Rónai József.

Korábbi műveinek újrafestése nem állt távol Csóktól, aki mechanikus másolatok helyett igyekezett festőileg is újragondolni régebbi kompozícióit.

Csók István: Műteremsarok, 1905, 1926.

Csók – fiatal feleségével, képeinek, így a most vizsgált alkotásnak is ihlető modelljével – szépen berendezett, műtermes lakásban lakott a Szajna bal partján, közvetlenül a Luxemburg-kert mellett. Megérkezésük után szinte azonnal belekezdett a Műteremsarok megfestésébe, amely tökéletes illusztrációja a francia fővárosban meglelt mámoros, inspiráló hangulatnak.

Csók képe első pillantásra egyszerű műtermi zsáner, amely az alakok különleges beállítása révén festői allegóriává nemesedik. Alkotásával a festő egy több évszázados képi hagyományt követ, amikor saját önarcképét tükörképként jeleníti meg, hiszen a tükör a képalkotás-utánzás ősrégi szimbóluma. A merész rövidülésben ábrázolt akttal Csók festői tudása legjavát nyújtotta. A tükörkép által a festői szépséget megtestesítő akt és a teremtő művész egy térben, de a valóság eltérő síkjain jelenik meg.

Ez a festmény szinte védjegyként forr össze alkotója életművével. Csók István több példányban, számos változatban feldolgozta, sőt – mint a most bemutatott festmény is bizonyítja – a kompozíció tömörítésével tovább is fejlesztette az eredeti invenciót. A most bemutatott Műteremsarok különleges erénye, hogy tökéletes állapotban vészelte át a születése óta eltelt kilenc évtizedet.

A történet szerint az 1920-as évek Budapestjén egy műkereskedés kirakatából a rendőrök leszedettek egy-két közszeméremsértő női aktot. Az esetből botrány kerekedett, Csók pedig festett egy női aktot „Rossz az aki rosszra gondol“ 

A nagy méretű képen egy pajkos, vörös hajkoronás gyereklány látható klasszikus pózban. Csók szemtelen riposztnak szánta a képet. A kacér pillantású vörös démon mögé, a háttérben megfestett gobelinen nyiladozó, húsos levelű, egzotikus növényeivel a bujaságról árulkodnak.

Csók István pályája legnagyobb elismerésének azt tartotta, hogy a világ egyik legnevesebb képtára, a firenzei Uffizi Galéria kérte fel önarcképe megfestésére. Kevéssé ismert tény, hogy a régi művészet fellegváraként számon tartott képtár részeként működik a világ legnevesebb alkotóinak önarckép-gyűjteménye. Ez a több mint ezer darabos kollekció ma 19 magyar művész portréját őrzi.

Csók önarcképe hátterében Két bálvány címen ismert művének egy részletét idézte fel. „Most dolgozom egy képen, mely azt hiszem betetőzése a piktúrámnak. Nem azt akarom mondani vele, hogy ez a legjobb képem, ámbár az ember mindig a legutolsót tartja annak.  egyszerűen ebben eddigi törekvéseim leginkább kifejezésre jutnak.  Erotikus, festői s ami fő, mind az, ami magyar csendéletképeimen jellemző, rajta van. […] Egy asszony, fekete kínai széken, mezítelen. Háttér festett templomi üvegablak, St. Genovéva templomba megy. Én legjobban szeretném azt a címet adni neki, «Két bálvány.” 

A háttér üvegablakán Szent Genovéva legendájának az a jól ismert epizódja jelenik meg, mikor a templomba igyekvő szent életű leány gyertyáját az ördög elfújja, de védangyala ismét fellobbantja lángját. Párizs védőszentje.

Mivel a hagyomány szerint Genovéva hitének és imádságának köszönhetően az ostromló hun vezér, Attila feladta Párizs ostromát.

Genovéva legendája kedvelt tárgya volt a 19. század protestáns népkönyvirodalmának, és francia festészetének. 

Műtermét ekkoriban egy apácakolostor szomszédságában bérlő. Az ördögi kísértésnek ellenálló, örökös szüzességet fogadó szent éles ellenpontja a faragott kínai széken átszellemülten ülő ruhátlan lányalak. Meztelensége, zárkózott testtartása ellenére feltárulkozó, egyszerre méltóságteljes és természetes. Régmúlt és jelen, nyugat és kelet, kereszténység és pogányság, önmegtagadás és testiség, két életeszmény, s két művészeti ideál ölt testet Csók művében. A kép cím-adása, archaizáló előadásmódja, valamint egykori gótizáló kerete együttesen fokozza fel az egész szakrális jelentésrétegeit, azt sugallva, hogy a Két bálvány voltaképpen a modern testiség ikonja. Alternatívája csak látszólagos, Szent Genovéva nem egyéb, mint spirituális jel, ami valóban hús-vér létező, az az eleven test: la femme adrorée.

A Két bálványt 1914-ben, Csóknak a Műcsarnokban megrendezett életműtárlatán láthatta első ízben a nagyközönség. A húszas évek elején több reprezentatív külföldi magyar kiállításon szerepelt, míg 1924-ben a Velencei Biennálét követően az olasz állam megvásárolta a velencei Képtár számára.

A firenzei önarcképen ugyanis a Két bálvány tükör fordított állásban jelenik meg, ami burkolt utalás a tükör használatára. Olyan motívum ez, amely a Műteremsarkon már központi jelentőséget kapott, itt viszont csak, mint a valóság átiratának egyik, lehetséges alakzata kap szerepet.

Mielőtt 1912 őszén elküldték volna Firenzébe, Ernst Lajos kiállította újonnan megnyílt múzeumának harmadik gyűjteményes kiállításán. 

A művész nem véletlenszerűen választotta ezt a festményét önarcképe hátteréül, többször is nyilatkozta, hogy pályája egyik összegző, fő művének tekinti a Velencébe került képet. Csók István firenzei önportréjához olajvázlatot is készített, amelyet a 2016-os székesfehérvári Szent István Király Múzeum őriz. A mostani kiállítás olyan különleges lehetőséget kínál a látogatóknak, ami 1912 óta egyszer sem fordult még elő: egyszerre, egymás mellé helyezve csodálhatjuk meg Csók István firenzei önarcképét, a portré hátterében látható velencei Két bálvány című festményt, és a portréhoz készült Székesfehérváron őrzött olajvázlatot.

Csók első olyan műveit, amelynek középpontjában kislánya szerepel, 1910-ben festette, az utolsót 1935-ben. 

A két időpont között (mai ismereteink szerint) 13 kompozíció készült, amelynek legfőbb modellje a gyermek. A ciklus kibontakozása egybeesett a gyermekkor világszerte megfigyelhető felértékelődésével, növekvő kultuszával. 

Kislányuk, Züzü születését követően, 1909. dec 20. 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek. Budapesten telepedtek le, ahol a következő évtizedek alatt több műteremlakásban is otthonra leltek.

Hazatérése után bontakozott ki Csók egyik legismertebb és méltán legkedveltebb képsorozata, a kislányáról festett Züzü-ciklus. Bennük Csók rátalált valódi, saját hangjára, megcsillantva páratlan kolorisztikus vénáját, nagyvonalú komponáló képességét, végre bátran felvállalva festészetének eredendő életszeretetét és derűjét. Képei csecsemő korától egészen a kamasz lányig követik végig Csók Júlia életét. Egyik legkorábbi darabja, az Első séta a mohácsi Duna partján örökíti meg a családi élet egy mozzanatát, a babakocsit párizsi divat szerint öltözött anya és színes népviseletben pompázó sokác dada kettőse közé illesztve. 

Csók a Züzü és Coco (Züzü és a kakas) címen ismertté vált képén hangolja át zsánertémára, színek zsibongó csokrának közepébe helyezve kislányát. a polgári otthonba szokatlan módon bekerült, eleven kakashoz: Cocót ábrázolja. Méreteik nem természetes arányok, kizárólag a gyermek szubjektív élményéből erednek. A kép meseszerű együttesét valóságos események ihlették. Csók Júlia elbeszélése szerint: „Cocót húsvéti lakomának vásárolta eredetileg a piacon anyám. Apámnak megtetszett a szoborszépségű állat. Ahová tették, mozdulatlanul ott maradt. Igazi modell volt! Ha elfáradt, leengedte farktollait. Ilyenkor apám odanyúlt, s megcsiklandozta ecsetjével, s Cocó tűrt tovább“.

Most a Nemzeti Galériában őrzik.

A Züzü ciklus festőileg legletisztultabb darabja, a Züzü beteg a magyar festészet legszebb gyermekportréi közé sorolható. Ezt a képet a festő haláláig műtermében őrizte. Címe ellenére a jelenet nélkülöz minden tragikumot. A Züzü-ciklus e darabjain Csók gyakran ábrázolta lányát kedvenc játékai között. képein. Ilyen a zongora tetején álló zenélő bohóc, a kerekes majom vagy a karácsonyfa alatt ülő hajasbabák csoportja. A gyermeklélektan új eredményeinek köszönhetően általánosan elfogadottá vált, hogy a játék nem haszontalan időtöltés, hanem a gyerekek tanulási folyamatának legfőbb eszköze. 

A feljebb már említett Züzü beteg című kép hátterében a következő történet áll: „Tavasz volt. Anyu bedugott a nagy dunna alá, mert megfáztam. Megkaptam mindent, a piros pulóvert és a kerekes, mozgó majmot is. Anyunak bevásárolnia kellett mennie, ezért engem diványostul áttolt a műterembe. Apu nem is vett észre, festett tovább, várta az embert, akit el fognak küldeni a képért. Másnap nyílt a tavaszi tárlat, de még mindig hiányzott egy kép. Nagyon unatkoztam, elkezdtem köhécselni, mocorogni, forgolódni. Apu letette a palettát, megfordult. Neki is tetszett a piros pulóver, a fehér dunna, a kerekes majom. Új vásznat tett az állványra, és engem festett. Két óra múlva csengetett az ember, addigra készen volt a festmény. Apuka az én képemet adta a kiállításra. Másnap már a Műcsarnokban láttam magamat, sok kép között. Boldogon járkáltam, nem is volt semmi bajom.”

Csók Julianna idővel akarata ellenére is közszereplővé vált. Apja modelljeként csaknem olyan közismert volt, mint a mozicsillagok. A közfigyelem akkor irányult először közvetlenül a fiatal lány személye felé, mikor Julianna férjhez ment. A nagy sajtófigyelem mellett, 1935. január 16-án lezajlott esküvő utáni ünnepséget az ifjú pár az epreskerti műteremben rendezte. Az eseményre nem sokkal Csók hetvenéves születés napja (és országos ünnepsége) előtt került sor. 

Suchy Lajos építészmérnök azonban nem sokáig maradt a család tagja; velencei nászútjuk után Júlia hazaköltözött apjához és elvált férjétől. Hazatérése után elkezdte felépíteni saját életét: „Beiratkoztam a mintarajziskolába, barátnőim voltak; kolléganőmmel arról ábrándoztunk, csinálunk valami bolthajtásos régi házban egy kis könyvkötő üzemet, és minden könyvet a szelleme szerint fogunk bekötni: bőrbe, vászonba, pergamenbe […] Utaztunk is sokat, szerte az országban, parasztházakhoz tértünk be, végigjártuk a Vág völgyét, népdalokat gyűjtöttünk és hímzésmintákat.”

Magánélete nem alakult szerencsésen: 19 évesen elvesztette édesanyját, rövid első házasságát pedig egy beteljesületlen szerelem követte. 1943-ban apja kísérőjeként érkezett Nagybányára, ahol beleszeretett egy fiatal festőbe. A határok lezárása miatt rövid időre elszakadt apjától, akit csak a háború után, 1945-ben látott viszont. Rokonok hívására 1947-ben Dunaföldváron töltötték a nyarat. Julianna itt ismerkedett meg második férjével, a jogász Polgár Mihállyal. Lemondva saját karrierjéről, ettől kezdve tudatosan az apjáról való gondoskodást választotta élethivatásaként.

Júlia gondoskodása nem csak apja személyére, de művészi hagyatékára is kiterjedt. Apja halála után, a háború ellenére nagyrészt épségben megmaradt hagyatékot különböző közgyűjtemények között osztotta fel. Még 1961-ben, majd 1964-ben tizenöt festményt adományozott a Magyar Nemzeti Galériának, köztük a Züzü első sétáját, a Tulipános ládát, valamint két nagyméretű főművet, a Nirvánát és a Boszorkányoka Gellérthegyen. Apja kelet-ázsiai gyűjteményét 1964-ben, majd 1968-ban a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumnak ajándékozta, néprajzi gyűjteményének egy részét pedig a Néprajzi Múzeumnak. A művész tárgyi hagyatékának nagy része azonban a székesfehérvári Szent István Király Múzeumba került. A Csók falfestményével díszített cecei családi kúriában 1962 májusában nyílt meg emlékmúzeuma.

Züzü lemondott saját életéről, hogy ápolja, gondozza édesapját.

Fedor Ágnes 1961-ben a műteremben kereste fel az immár csaknem száz esztendős édesapjáról gondoskodó Züzüt, aki így vallott saját szerepéről: „Néha azt hiszem, nincs is ilyen »én«. Nekem sosem volt külön életem. Nem értem rá megcsinálni, megtervezni. Valahogy lett, valahogy alakult […] Fényesítettem a parkettet, törölgettem a port; főzök apusnak, rendezgetek körülötte, rakosgatom a vázlatait, hallgatom és jegyezgetem az emlékeit. Igaz, férjhez is mentem közben. A férjem itt van velünk, nagyon jó barátok vagyunk. És mostanában néha azt gondolom, ha külön értelme nincs is az életemnek, célja azért volt. Apus nem felejtett el mosolyogni […]  most sem”

Az 1910 utáni időszak valódi másodvirágzását hozza Csók életművének. Megszabadulva immár a pályakezdő bizonyítási kényszerétől és a korszerűség kínzó vágyától, olyan nagyvonalú és derűs festői életművet épített, amely a közép-európai környezetben is mindvégig megőrzi franciás könnyedségét és eleganciáját. Felszabadult festőisége Balaton-ciklusában mutatkozik meg a maga teljességében. A század első éveitől töltötte a nyarakat a Balaton déli kapujának tartott Balatonaligán, amelynek meredek partszakaszáról teljes pompájában tárul fel a tó nagyszerű látványa. Csókék saját házat sosem vásároltak a községben, hanem Kolozsváry Bálint tanár vendégeként a Kolozsváry-villában, majd a mai Club Aliga helyén álló Rákóczi-szállóban töltötték a nyarakat. Balatoni képei az 1930-as évekre gazdag ciklussá terebélyesedtek. Jelentőségük a balatoni tájfestészet történetében csak Egry József ide kötődő piktúrájához mérhető. 

Csók e témában szabadon érvényesíthette eredendően impresszionista vénáját, tárgyában a tiszta fény-szín játékok, finom valőrök és érzékeny reflexek örökös változását kutatva. Vérbeli impresszionistaként szüntelen, változatok, átiratok és variációk sorában költötte újra a Balaton képét, különféle évszakokban, napszakokban vizsgálva a tó folytonosan változó felszínét. A pályakezdést jellemző “nagy mű” igézetét immár felváltotta a sorozatban gondolkodás eszméje, amely a végleges megfogalmazás reményéről lemondva pusztán a pillanatnyi természeti látvány megközelítésére vállalkozik.

Arra a kérdésre milyennek látja a festő a Balaton, Csók István 1934-ben egy interjúban így válaszolt: 

„Attól függ minden, mikor látja, helyesebben, milyennek látja? Milyennek látja példának okáért, mikor viharos, milyennek, mikor csendes? Milyennek, mikor kacér vagy amikor szemérmes? Milyen, mikor fölveszi legcsillogóbb toilettjeit – milyen pongyolában. (Csúnya, tojássárgája színű, megvadításig józan naplementék.) Mikor epekedő, mikor dühöng, vagy mit tudom én még hányszor és hányféle változatban ejti kétségbe a vakmerőt, aki megkísérli őt egy aranyráma szűk keretei közé szorítani.”

A két háború közötti időszakban jelentős posztokat töltött be a hazai művészeti közéletben is. 1920-tól a Képzőművészeti Főiskola alakrajzi tanára, majd rektora volt. Vaszary Jánossal együtt a húszas évek konzervatív művészetpolitikájával szemben is kiállt a modern szemléletű fiatal alkotók mellett. A nyugatias igazodású, progresszív törekvések melletti elkötelezettségét jelezte, hogy a Szinyei Merse Pál Társaság elnöki tiszte mellett tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának és az Új Művészek Egyesületének is.

Dúsan áradó virágcsendéletei, derűvel telt arcképei a műgyűjtők és a közönség kedvencévé avatták. Termékeny alkotóerejének köszönhetően szinte évente mutatta be műveinek újabb kollekcióit. Szoros kapcsolatot tartott fenn Fränkel József műkereskedővel, aki sokszorosított grafikaként terjesztette legnépszerűbb műveit, keresett témáiból pedig replikákat rendelt meg a festőtől. 

1937 Amalfi olaszország mesés festői környezet. Kreatív az életműben csendélet és tájkép Cézanné hagyománya, merész megoldásai, harsány színek dinamizmusa, előtérben magyaros népi motívumú kancsó. Kerek asztalon, lilásvörös terítőn harsányan sárgálló citromok és virágos kancsó töltik be a csak sejtett, teraszosan kinyúló előteret. E dinamikus színhatást a sötét, sziklás tengerparton kanyargó okkeres út, a földnyelven Amalfi pirosló tetejű házai, s a nápolyi öböl kéken csillogó víztükre keretezi.

Merész kompozíció. Csók invenziója. Korábbi képén kísérletezik ezzel a műfajjal. Citromokból álló csendélet és tájkép. nem egy jól felismerhető város ábrázolás, de sugárzik róla Olaszország élettel telisége. Ecsetvonása napsugárt vet és mosolyt arat.

Első otthonaik a Népszínház utca 17-ben, majd a Városliget közelében, a Damjanich utca 52. szám alatt béreltek lakást.

1917 augusztusától 1921-ig egykori reáliskolája mellett, a Vár oldalában ma is álló Hunfalvy-házban laktak. Rózsakertje és műtermének Dunára néző panorámája számos képének vált ihletőjévé. Az 1923-as évek elején a Képzőművészeti Főiskola tanárává választották, a főiskola részét képező Epreskert egyik műtermes villájában élt családjával.

Miután a Képzőművészeti Főiskolán 1932-ben megszüntették az állását, ezután a Városliget fasor 32. számú ház lett az otthona.

Csók 1938-ban egyedül költözött át a Margit-híd pesti hídfőjénél lévő műtermébe.

1948-ban és 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1952-ben kiváló művész címet kapott. 1955-ben 90. születésnapja alkalmából a Szépművészeti Múzeumban megrendezték életműtárlatát.

Csók festői energiái kora előrehaladtával sem apadtak, túl kilencvenedik életévén is nap mint nap kezébe vette palettáját. Műtermében Nirvána című képével szemközt állt a Boszorkányszombat. A város felett eufórikus táncot járó asszonyok csoportja szintén nem szűnő festői kihívást jelentett számára.

A fővárosban galéria, Székesfehérváron képtár és egy szűk kis utca, Sáregresen művelődési ház viseli a festő nevét. Munkáinak nagy részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

Síremlékét Szentgyörgyi István készítette. A síremléket Csók fiatalon elhunyt feleségének emeltette.

A síremlék gyönyörű nőalakja Csók egyik festményének (Thámár) vonásait idézi. Lenyűgöző, ahogy a síremlék oszlopából kibontakozik a párnákon – talán felhőkön – könyöklő szépséges asszonyi alak, akinek testét elvétve csak egy fátyol takarja. Fiumei úti Sírkert

A sírkő talapzatánál Ady Endre „Az Úr érkezése” című versének záró sorai olvashatók:

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

Palotainé Kali Gabriellát nem vérségi kapcsolat fűzi a művészhez, meghitt személyes történetei azonban szoros kapcsolatról tesznek tanúbizonyságot. Gabi néni tanulmányai miatt költözött fel Budapestre, és mivel szülei nem engedték kollégiumba, így nagybátyja és felesége, Csók Júlia (Züzü) otthonába került, akik szállást biztosították számára. A lakásban gyakran összefutott Csók Istvánnal, aki gyakran érkezett hozzájuk látogatóba.

A tágas kertben álló kúriát 2013-ban újíttatta fel Cece Nagyközség Önkormányzata. Az emlékház újrarendezett állandó kiállítása a művész születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében nyílik meg, és egész évben látogatható. 

A tárlaton szereplő műtárgyak többsége – festmények, bútorok és egyéb személyes tárgyak – 1962-ben a festő lányának, Csók Júliának nagylelkű ajándékaként kerültek az emlékházba. A hagyaték mellett a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből is került ide néhány különleges műalkotás. A tárlat ízelítőt ad a derűs élet festőjének majd nyolc évtizedet felölelő, hatalmas életművéből, személyes tárgyainak segítségével megidézi a nagyszerű embert, közkedvelt művészt. A tárlaton a Csók István életét illusztráló archív fotók és dokumentumok is láthatók lesznek.

A Csók István Galéria 1950-ben alakult, és üzletét Budapest belvárosának sétálóutcájában, a Váci utca 25. szám alatt nyitotta meg. Fenntartója az egykori Képcsarnok Vállalat volt. A megnyitó ünnepségen Csók István festőművész is jelen volt, aki hivatalosan is a nevét adta a galéria alapításához. A kínálatban eleinte kortárs festmények, grafikák és kisplasztikák szerepeltek, majd később nagyobb hangsúlyt kaptak az antik műalkotások és ékszerek, ma már ezek teszik ki a kínálat jelentős részét.

Jószívű és büszke ember volt állapítható meg a kedves epizódok alapján. Palotainé Kali Gabriella felidézte például azt az esetet, amikor együtt utaztak a villamoson, és 16 évesen át szerette volna adni a helyét a 85 éves Csók Istvánnak, de ő büszkeségből nem engedte, hiszen ilyet nem tehet egy hölgy társaságában. A művész szerette az állatokat, szívesen töltötte szabadidejét a Rákospatak melletti sétákkal. A kutyákra még az ebédlőasztalnál ülve is mindig gondolt, ezért előnyben részesítette a csonttal teli húsokat és eltette az állatoknak.

Csók István kiváló humorérzékkel rendelkezett, szívesen használta például a sáregresi akcentust, a munkát pedig mindig így nevezte: „föstök”. Méltán híresült el az a szlogen, miszerint Csók István a derűs élet festője, hiszen művészetében különleges hangsúlyt kapnak az élénk, vidám színek. A paradicsomlevest is csak piros csíkos tányérból tudta megenni. Imádott felesége halála után sokáig nem bírt dolgozni, amikor azonban egy családi nyaralás alkalmával behoztak neki egy tál citromot, úgy érezte, muszáj lefestenie ezt az élénk, citromsárga kompozíciót, innen a helyről elnevezett Amalfi című képe ? emlékezett vissza Gabi néni.

Forrás: 

1. Feleky Géza: Csók István. Nyugat Figyelő. 1914.
2. Lázár Béla: Csók István. Az Ernst Múzeum Művész könyvei. 1921.
3. Csók István: Emlékezéseim. (Officina képeskönyvek 62/64.) Budapest é. n. [1945] 48. 
4. Révész Emese: Mester és bálványai. Csók István önarcképe a firenzei Uffiziben. Pannon tükör 2011.03. 71- 74
5. Révész Emese: A FOTOGRÁFIA SZEREPE CSÓK ISTVÁN (1865-1961) KORAI MUNKÁSSÁGÁBAN.
6. A festmény történetéről bővebben: Révész Emese: Csók István: Báthory Erzsébet (1895). Egy „mestermű” fogadtatása és utóélete. Művészettörténeti Értesítő, 2009/4, 283–313. 
7. Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 – 1961) festészete – Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
8. Millits Máté:https://pestbuda.hu/cikk/ 20200218_millisits_mate_155_eve_szuletett_csok_istvan_festomuvesz_meg_akarta _hoditani_a_vilagot
9. https://mek.oszk.hu/03200/03281/html/index.htm
10. Balogh-Horváth Mariann https://megvanirva.hu/eletorom-a-festeszetben-csok-istvan-1-resz/
11. Balogh-Horváth Mariann https://megvanirva.hu/eletorom-a-festeszetben-2-resz-csok-istvan-es-zuzu/