Som községben született 1867. május 16-án Iványi-Grünwald Béla festőművész. Apja földbérlő volt, állattartással foglalkoztak. Fogékony gyermekéveit Som-Daránypusztán töltötte. Elemi iskoláit 1878-1882-ig a székesfehérvári piaristáknál, a gimnáziumot Budapesten végezte. 1882-ben beiratkozott a Mintarajziskolába, ahol Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke volt, amit 1886-ban végzett el. Ebben az évben a Müncheni Akadémiára került Hackl professzor tanítványának, itt fél évig volt. 1887-től 1890-ig a párizsi Julián Akadémiára járt. 1891-ben visszament Münchenbe és a Hollósy-körhöz csatlakozott.
1895-ben újra felvette a kapcsolatot Hollósyval. Ekkor anyagilag kissé tehetősebb, mert az államtól előleget kapott a millenniumi ünnepség alkalmából egy monumentális történelmi festmény elkészítésére. Pénzzel szállt be a Hollósy iskolába, mint társ, innentől kezdve ő segített Hollósynak az iskola pénzügyeit rendben tartani.
1896-ban mielőtt az egész iskola Nagybányára indult Budapest érintésével Grünwald előre utazott, hogy festményét bemutassa a Képzőművészeti Társulat zsűrijének. Ebből a pénzből szerették volna finanszírozni a festőtanoncok nagybányai szállását és étkezését, valamit a szükséges festőkellékekre fordították volna, de a zsűrinek nem tetszett, az állami gyűjteménybe nem vásárolta meg.
A festőgárda végül eljutott Nagybányára, hogy milyen kalandok között a részletesen kiderül a regényből.
Két nagybányai nyár telt el csendesen, Hollósy és Grünwald egy bányászházat béreltek a Veresvízi völgyben. Ámde 1898 nyarán Hollósy és Grünwald közötti kapcsolat megromlott, és az anyagiak miatt kirobbant nézeteltérés. Többet egymással nem beszéltek.
Grünwald ekkoriban lett szerelmes a nagybányai görög katolikus esperes lányába, Bilcz Irén Matildba. Kezdetben a lány apja hallani sem akart a festő udvarlásról, de Béla nagylelkű felajánlást tett az éppen akkor alapuló képzőművészeti múzeumnak. S mily szerencse, hogy anno az állam nem vásárolta meg a IV. Bélát. Mert ennek az adománynak köszönhetően a szigorú esperes megenyhült, de az esküvőt egy feltétel, hogy Bélának meg kellett keresztelkednie. 1899. január 11-én kötött házasság gyümölcseként 1902. március 2-án megszületett fiuk Nagybányán, aki később ifj. Dr. Iványi-Grünwald Béla néven jelentős történész lett, és 1939. júniusától Londonban élt. 1965. január 22-én halt meg Colchesterben.
Ez a boldogság derűs, színes, napfényben fürdőző hétköznapi témák megörökítésben teljesedett ki.
Ruhaszárítás című képe impresszionista technikával, apró ecsetvonásokkal felépített mű, ahol a színesség az egyik meghatározó képi élménnyé vált. A nagybányai szabadiskolába látogató ifjú művészjelöltek közül sokan utaztak Párizsba, ahol 1905-ben bemutatkozott a francia festészet új irányzatát képviselő Fauves/Vadak csoportja. Ez az új, expresszívebb világ rabul ejtett sok ifjút, akik ezt a művészi szemléletmódot magukévá téve, megmutatták Nagybányán is. Iványi-Grünwald piktúrája ekkor átalakult. Színesebbé és dekoratívabbá vált, és így eltávolodott a hagyományos nagybányai festészet világától. Az ég hideg kékjét, kiválóan kiegészíti a komplementer, meleg vörös szín. Vibráló színfoltok.
A második világháború, és fia iránti aggódás megviselte Iványi egészségét, 1940. szeptember 24-én Budapesten halt meg, a Fiumei úti sírkert 41. parcellájában nyugszik. Felesége később Londonba költözött, és ott hunyt el 1958. március 28-án.
Szülő falujában elmékét a mai napig őrzik.
„Emlékszobáját Somban 2007. június 30-án. A festőművész új síremlékének koszorúzással egybekötött avatási ünnepségére 2007. szeptember 24–én 14.30–kor a Fiumei úti temetőben (41/1–1–73) került sor. A köszöntőt Gedai István, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese, emlékbeszédet Lenkey Tibor, Som község polgármestere mondott.”
Forrás: https://www.lenkeytibor.hu/dokumentumok/ivanyi-grunwald-bela-dok
Részlet a Festők a szabadban című regényből:
„Bélát nehezebb volt megingatni önbizalmában. A vágott szemű, sólyomarcú férfi szelíd zárkózottsággal szemlélte a környező világot, s keményre fényesített bajusza, mintegy ökörszarv hegyesedett két oldalra.
– Hálát adok az égnek, hogy nem valami piszkos, zajos nagy- városba, hanem a virágos, dombos somogyi pusztára születtem – mesélte ízes, dunántúli tájszólással, ami rögvest megtetszett Hollósynak, és nem szakította félbe. – Úgy tízéves lehettem, amikor a tanyánkra került egy öreg juhász a közelünkben fekvő Zichy-birtokról. Ő beszélte el nekem, miként fest és rajzol az Oroszországból hazatért Zichy Antal. János bácsi hatására kezdtem lerajzolgatni a puszta világát, a parasztembereket, a madarakat, a tájat, a természetet. A szüleim szerencsére mindenben támogattak, és még festéket is vettek nekem. A gimnáziumot már Pesten jártam. Jánosbá közvetítésével megismerkedtem Zichy Antallal, aki meg volt elégedve a munkáimmal, és a pártfogásába vett.”
.
