Hollósy Simon Petőfi illusztrációk

„Én magam dolgozom szakadatlanul! A Petőfin is. A Rákóczin… Mindenféle művészet – kompozíció, drámai koncepció csúf, hiú, hazugság. A magából születő egyszerű közvetlenség az egyedül, igaz művészet, a kifejezésben embert teremteni, amint az él, tájképet, állatot.“

– Hollósy Simon levele Rózsaffy Dezsőhöz, részlet 1903. febr.

 

Hollósy Simon Vajdahunyadon eltöltött 1902-1903 esztendőjéhez köthetők a Petőfi Sándor verseihez készített illusztrációk. Hollósy a téma festői kidolgozásához a Révai kiadó megbízásából látott hozzá. Több monochrom hatású, finom olajképet készített. Kis fatáblára festette meg a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Megy a juhász a szamáron című munkáját. De ehhez a sorozathoz kapcsolódik az Erdőben, Szilaj Pista I. alkotása is. Mind közül legdrámaibb hatású Az apostol, melyet – Németh Lajos szerint – fiatalkori festőbarátaitól való elszakadása ihlette. A komor fény-árnyék közötti éles ellentét a téma súlyos mondanivalóját hangsúlyozza némán. Az elkeseredett tekintettel maga elé révedő férfi arcán kifejeződik erős lelki vívódása.

Az alkotások végül nekem kerültek publikálásra, mert a kiadó nem tartotta jól reprodukálhatónak őket.

Petőfi Sándor: MEGY A JUHÁSZ SZAMÁRON…
 
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
 
Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszercsak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.
 
Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.
 
Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
 
Kúnszentmiklós, 1844. július

AZ APOSTOL I.

Sötét a város, ráfeküdt az éj,
Más tájakon kalandoz a hold,
S a csillagok behunyták
Arany szemeiket.
Olyan fekete a világ,
Mint a kibérlett lelkiismeret.

Egyetlenegy kicsiny fény
Csillámlik ott fönn a magasban
Bágyadtan s haldokolva,
Mint a beteg merengőnek szeme,
Mint a végső remény.

Padlásszobának halvány mécse az.
Ki virraszt ott e mécs világa mellett?
Ki virraszt ott fönn a magasban?
Két testvér: a nyomor és az erény!

Nagy itt, nagy itten a nyomor,
Alig hogy elfér e kicsiny szobában.
Kicsiny szobácska, mint a fecskefészek,
S a fecskefészeknél nem díszesebb.
Kietlen, puszta mind a négy fal,
Azaz hogy puszta volna, ha
Ki nem cifrázta volna a penész,
S csikosra nem festette volna az
Eső, mely a padláson át befoly…
Aláhuzódik az
Eső vastag nyoma,
Mint gazdagok lakában
A csengetyűzsinor.
A lég olyan nyomasztó
A sóhajoktól s a penész szagától!
A nagy urak kutyái tán,
Amelyek jobb tanyához szoktanak,
Eldöglenének e helyen.
Fenyőfaágy, fenyőfaasztal,
Mely a zsibvásáron sem kelne el,
Az ágy lábánál egy vén szalmazsák
S az asztal mellett egy pár szalmaszék
S az ágy fejénél egy szuette láda,
Ez a szobának minden bútora.

Kik laknak itten?
A lámpa fáradt pislogása mellett
Küzd a homály és fény… az alakok
Mint álomképek el vannak mosódva
S a félsötétben félig rémlenek.
A mécs világa csalja a szemet?
Vagy e födél alatt lakók mind
Oly halványak valóban,
Oly kísértetszerűek?
Szegény család, szegény család!

Az ágy fejénél űl a ládán
Csecsemőjével az anya.
Boldogtalan kis csecsemő!
Rekedt nyögéssel szíja, szívogatja
Anyjának száraz emlejét,
S hiába szíja.
Az asszony elgondolkodik,
S fájók lehetnek gondolatjai,
Mert mint megolvadt hó a házereszrül
Sürűn omolnak könnyei,
Omolnak végig arcán
A kisded orcájára le…
Vagy tán nem is gondolkodik,
Csak megszokásból, öntudatlanúl
Szakadnak a könnyek szeméből,
Mint a sziklából a patak?

Idősebb gyermeke,
Istennek hála, alszik
(Vagy csak alunni látszik?)
A fal mellett a nyoszolyán,
Mely födve durva lepedővel,
Amely alól kikandikál a szalma.
Aludj, kicsiny fiú, aludj,
S álmodj, aszott kezedbe kenyeret,
S álmad királyi lesz!

Egy ifju férfi, a családapa,
Az asztalnál sötét homlokkal űl…
Tán e homlokrul árad a ború,
Mely a szobát betölti?
E homlok egy egész könyv, amibe
A földnek minden gondja van beírva;
E homlok egy kép, melyre miljom élet
Insége és fájdalma van lefestve.
De ott alatta a sötét homloknak
Két fényes szem lobog,
Mint két bolyongó üstökös,
Mely nem fél senkitől,
S melytől mindenki fél.
Tekintete
Mindig messzebb, mindig magasbra száll,
Mig elvesz ott a végtelenben,
Mint a felhők között a sas!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük