Fialka Olga (1848–1930) osztrák-cseh származású festőművésznő, aki tanulmányait Bécsben és Krakkóban végezte. Már a Műcsarnok kiállító művésze volt, portrékat festett és mesekönyveket illusztrált, amikor sorsdöntő találkozása Ferenczy Károllyal, másodunoka-testvérével, a gavosdiai családi birtokon 1884-ben örökre megváltoztatta az életét. Fialka Olga a festészet terén tapasztalt férjét ösztönözte arra, hogy újra és komolyan az alkotás útjára lépjen. Ezt követően, gyermekeik (Valér, Béni és Noémi, akik mind művészek lettek) születésével, Olga felhagyott saját festői karrierjével, és minden figyelmét a Ferenczy művészcsalád szellemi hátterének megteremtésére és gyermekeinek nevelésére fordította. Ő maga lett Ferenczy Károly leggyakoribb modellje és inspiráló múzsája, a nagybányai kolónia egyik központi asszonyalakja.
Élete Vége és Öröksége Nagybányán
Fialka Olga élete egészen 1930-ig, a végéig Nagybányához kötődött. Ferenczy Károly 1917-es halála után is a művésztelepen maradt. Bár házasságuk utolsó évei – Ferenczy budapesti főiskolai tanári kinevezése és Olga mozgásszervi panaszai miatt – nehézkesek voltak, és Károly távol is élt tőle, Olga a Nagybányán megteremtett családi fészekhez ragaszkodott. A férj temetésére súlyos betegsége miatt már nem tudott elmenni. Fialka Olga 1930. december 17-én hunyt el Nagybányán, 82 éves korában. A nagybányai Postaréti temetőben lévő sírját fia, Ferenczy Béni szobrászművész által készített, női fejet ábrázoló gyönyörű dombormű díszíti, amely méltó emléket állít a művészeti dinasztia önfeláldozó matriárkájának.
„A festőurak felálltak a fotelből, és kézcsókkal üdvözölték Ferenczynét, aki aztán Valérral a kanapén helyezkedett el. Olga bájos édesanya volt, vonásai kedvességet és szeretetet tükröztek. Derekáig érő világosbarna haját kontyba kötve hordta. Nyílt tekintete sejtetni engedte rendkívüli műveltségét, alakját és eleganciáját bármelyik bécsi asszony megirigyelhette volna.
Valér, aki novemberben töltötte be tizedik életévét, nem volt zavarban. A vékony arcú fiú sudáran festett a két gombsoros, fekete zakóban; sötétkék harisnyát viselt, amire térdnadrágot húzott. A Ludwigsgymnasium elsős nebulója volt, és rajongón nézett szüleire. A látogatóknak hamar egyértelművé vált, hogy művészi pályára kíván lépni.
– Édesanyánk is nagyon szeret festeni – mondta Valér, kétségtelenül Olgától örökölt barna bárányszemével a falon lévő képeket csodálta. – Ezeket a rajzokat ő készítette. Együtt szok- tunk kiállításokra járni. Főleg a Secessionba. Igaz, Papa?
– Igen, Olgának kiváló érzéke van a művészetekhez. Nagyon sokat tanultam tőle. Lényegében neki köszönhetem, hogy ko- molyan festeni kezdtem. Viszont a gyerekek születése óta sajnos a tudása kárba veszett.
Olgát látszólag nem érintették meg Károly szavai. Még szerelmi kapcsolatuk elején felismerte Károly rendkívüli tehetségét, s miután megszülettek az ikrek, a negyvenes évei elején járó asszony, aki tizennégy évvel volt idősebb férjénél, elfogadta a háttérbe húzódó hitves szerepét, és nem alkotott többet. Olga és Károly másod-unokatestvérek voltak. 1884-re, amikor hosz- szú idő után Gavosdián egymás mellé sodorta őket az élet, Olga nevéhez már igazi kiállító művészként több könyvillusztráció is fűződött. Károly viszont addigra teljesen felhagyott a festéssel, és gazdálkodással foglalkozott. A természetességében elbűvölő múzsa biztatta és inspirálta Ferenczyt, hogy kezdje újra az alkotást.” – részlet a Festők a szabadban című könyvből.
