Március 27-én, pénteken abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a müncheni Széchenyi Kör meghívására, Kucsera János elnök úr felkérésére előadást tarthattam a bajor fővárosban. Az est rendkívül inspirálóan sikerült: a mintegy 20-25 fős, nyitott és értő közönségnek a müncheni Hollósy-iskola (1886–1917) történetéről, a nagybányai festőtelep megalakulásáról, majd annak későbbi kettészakadásáról beszélhettem.
Másnap a családommal útra keltünk, hogy felkeressük azokat a helyszíneket, ahol Hollósy Simon élt és alkotott müncheni évei alatt. A mester legalább 15 különböző helyen lakott a városban, ám ezek közül legalább tízet elpusztítottak a második világháborús bombázások.
Szerencsénkre az egyik legközelebbi helyszín, a Siegfriedstraße 5. szám alatti épület ma is büszkén áll. Az 1906-ban épült, sárga homlokzatú, gyönyörű állapotú szecessziós ház előtt állva csodáltuk az épületet, de nem akartunk hívatlanul becsengetni a lakókhoz.
Várakozás közben vettem észre, hogy a szomszédos épület aljában egy magyar bolt üzemel, ahol a kint élő magyarok hazai élelmiszereket és könyveket szerezhetnek be. Bár első alkalommal zárva találtuk, másnap visszatértünk, és a segítőkész üzletvezető örömmel fogadta be a könyvemet a bolt kínálatába.
A Siegfriedstraße-i házhoz visszatérve a szerencse mellénk szegődött: egy idős hölgy éppen akkor ment be a kapun, így sikerült beszöknünk a lépcsőházba. Megcsodáltuk a negyedik emeletig vezető lépcsőt: a lenyűgöző tölgyfa burkolatokat és faragott szecessziós díszítéseket. Eredeti állapotú, nyikorgó padló és díszes ajtókeretek. A legfelső emeleten néma csend fogadott, csak néhány szétdobált cipő jelezte az ajtók előtt, hogy lakják a műteremlakást. Nem akartunk tolakodni, így visszamentünk a földszintre, ahol a hátsó kijáratnál felfedeztünk egy nyitott ajtót, ami a pincébe vezetett.
Lementünk, és ami ott fogadott, attól azonnal beindult a művészettörténészi fantáziám: a pincében tökéletes tisztaság uralkodott, de a zárt tárolók között tornyosuló limlomtól elállt a lélegzetem, ugyanis az egyik rácsos tárlóban 30-40 festményt őriztek, egy másik előtt pedig egy Daumier-metszet porosodott, rajta egy súlyos, antik bőrkötéses könyvvel. Ott, a félhomályban, a régi tárgyak között az ember önkéntelenül is azt találgatja: vajon milyen kincseket rejthet még ez a ház?
Szomorúan lemondtunk minden további kutakodásról, nem léptünk át a betörés szintjére. Visszaindultunk és a postaládáknál egy kutyás fiatalemberbe botlottunk. Felbátorodva, angolul szólítottam meg. Elmondtam neki, hogy Budapestről érkezett művészettörténész vagyok, és Hollósy Simont keressük – azt a zseniális festőt, aki egykor ebben a házban élt és alkotott.
A fiatalember rám nézett, s attól amit mondott, elállt a lélegzetem:
„Én lakom abban a lakásban.”
Ebben a pillanatban éreztem, ahogy szívem egyre gyorsabban kalapál. Szinte nem hittem el, hogy ekkora szerencsém lehet! Ott álltam a megoldás kapujában, és az, ami addig csak száraz adat volt a kutatásaimban, hirtelen élő lehetőséggé vált. A fiatalember látva a lelkesedésemet, végtelenül készséges volt, és felajánlotta: jöjjünk vissza pár óra múlva, és megmutatja a helyet, ahol a mester valaha élt.
A várakozással telt órák után végre beléphettünk az egykori Hollósy-szentélybe. A lakást azóta a legmagasabb, modern minőségben felújították, és egybenyitották a szomszédos ingatlannal, így egy hatalmas, közel 200 négyzetméteres tér tárult elénk, de a lényeg változatlan maradt: a műteremszobát érintetlenül hagyták.
Ott állni abban a fényben, abban a térben, ahol Hollósy a modern magyar festészet alapjait rakta le Münchenben, leírhatatlan érzés volt. A tulajdonos – aki mindössze három éve lakik ott – nem tudta, hogy Hollósy Simon egykori otthonában él. Azt ígérte megpróbál segíteni megkeresni a régi tervrajzokat, Egy ideig közösen próbáltuk megidézni, hogyan festhetett az épület belső világa 1906-ban. Volt-e konyhája, fürdője, használt-e világítást 1910-ben? Önök szerint?
Ez a nap nemcsak egy beszámoló egy útról, hanem egy művészettörténész álma: találkozni a múlttal ott, ahol az ma is él.
München, 2026 március 31.
Láng-Kovács Éva
